KÉPírók

Amatőr online irodalmi műhely
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Istenek temetője

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hedgedog
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 41
Join date : 2014. Dec. 28.

TémanyitásTárgy: Istenek temetője   Vas. Dec. 28, 2014 8:57 pm

Rita hitt minden istenben. Nem úgy, mint a barátnői vagy az osztálytársai, nem imádkozott hozzájuk, nem áldozott értük semmit, az nem az ő reszortja volt, és őszintén, nem is igen lett volna hozzá túl sok kedve. Az istenek túl mulandóak voltak. A legtöbb, amivel ő találkozott, csak néhány napos csoda volt. A tic-tac dobozba zárt, napon kiszárított gyík, amit az egyik fiú hozott az osztályba, és Rita látta, hogyan erősödik a szelleme, valahányszor a frászt hozzák vele egy lányra. Aztán pár nap múlva ráuntak, mert már senki nem rémült meg tőle, és az egyik pad mélyére süllyesztették, ahonnan a takarítónő a kukába dobta. Rita egyik nap kivárt, hogy üres legyen a terem, majd elmondott néhány imát és fokhagymát dugott a fiú padjába. Félbevágott egy gyertyát, majd meggyújtotta, és pont készen lett a matekleckéjével, mire leégett.
Hazafelé menet nagyon odafigyelt, hogy egyetlen pocsolyába se lépjen bele. Kicsinyes istenség volt a minden kis tócsába beleugró gyerekeké, és ahol csak tudta, ott próbált minél több hatalmat szerezni magának. A nedvesség a zokniba itta magát, hogy a bőrödön érezd, mit tettél, amíg csak hazaértél. Besározta a cipőt, hogy időt áldozz arra, amíg letakarítod. Néha tréfált csinált abból, hogy mély lyukakat kerített hatalmába, és úgy töltötte meg, mintha csak egy újabb pocsolya lenne a sok közül, és meglepetés ért, amikor beleugrottál. Bokaficam, lábtörés. Semmi sem adhatott neki nagyobb hatalmat, mint több napos lábadozás a kórházban.
Otthon kikapcsolta a tévét, amit a húga bekapcsolva felejtett. Ő nem szerette a figyelmét áldozni a képernyő bámulására. Tudta, hogy az ilyen modern istenségek nélküle is boldogan eléldegélnek még sok-sok évig. Neki egészen más dolga volt, és borulni kezdett az ég. Nem volt vesztegetni való ideje.
Kora nyár volt, és ezen a héten gyakran esett eső. Rita a táskájában hagyta a gyertya másik felét, és kipakolta a tankönyveket. Volt néhány falat a hűtőben, amiket betett melegedni, és amíg elkészült, gyorsan átöltözött valami kényelmesbe. Az ágyára telepedett, ott ette meg az ebédjét, onnan remekül rálátott a szomszéd udvarra. Várta, hogy csöpörögni kezdjen az eső.
Egyedül érezte magát, ezért egy ceruzát vett elő, és rágni kezdte a végét. Az első néhány harapásnyom után már érezte, ahogy hódoló lesz belőle is, aki a rossz szokások oltárán egészségét áldozza. Szerinte ez volt a legártatlanabb, de innentől kezdve legalább már nem volt olyan nyomasztó a szobára telepedő csend.
Arra ébredt, ahogy az eső hangosan dobolt ablakának fém keretén. Az órájára nézett: nagyjából egy órája volt még, mire a szülei hazaérnek. Kék esernyőjét vette magához, és szapora léptekkel elhagyta a lakást.
Olyan házhoz igyekezett, ami nem is igazán létezett. Hidat képviselt az élők és a holtak világa között. A ház, amit mindenki ismert, de amiről senki nem beszélt. Mindenki tudta, hogy ott van, de ha kérdezték volna, senki nem emlékszik rá, merre lehet. Senki nem akart tudomást venni róla, de a halál házának küszöbét előbb vagy utóbb mindenki át kellett, hogy lépje. Ide igyekezett a lány.
A kapuján átlépve minden holt hátrahagyta magából azt, ami még az élethez kötötte. Ez néha szeretett emberek emlékei voltak, akiket el kellett engedniük. Máskor annak a gyógyulásnak a reménye, ami már soha nem jöhet el, de a holt a végsőkig kapaszkodik belé. Néhány emberben több volt az élet – pontosabban az élni akarást –, mint másokban. Belőlük a szimpla energia maradt meg, ami aztán még tovább éltette a hidat. Ritának nem kellett semmit hátrahagynia. Ő többet tett így a hídért, mintha valahányszor vámot kellett volna fizetnie. A táskájából előkerült a gyertya másik fele. Öngyújtó volt nála, azzal keltette újra életre a félbevágott kanócot. Sercegve kapott lángra. A füst falon szaladó gyíkra emlékeztette a lányt. Türelmesen várt. Rita minden egyes istenség felett gyakorolta a virrasztás kegyeletét. Csak néhány perc – többet egyik se kívánt. Csendesen ült a gyertya mellett, amíg az leégett. Akkor szedelőzködni kezdett, leporolta a szoknyáját.
Megkönnyebbülve szaladt le a romos ház lépcsőjén. Az eső elállt, és halovány szivárvány kötötte össze a földet az éggel. Tudta, hogy a kicsi isten úton van oda, ahová minden halott tartozik. A ház élettel volt tele. Fű sarjadt a tövében és virágok bimbóztak a kertjében. Madarak motoztak fáinak ágai között. Rita boldogsága nem volt felhőtlen. A ház szépsége mutatta, milyen sok kisistenséget segített itt már át a túlvilágra. A fejét csóválta. Az emberek felelőtlenül teremtettek istenségeket, és aztán könnyedén feledkeztek meg róluk.
Rita haza indult, hiszen sok dolga volt még. Meg kellett írnia a maradék házi feladatait.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Istenek temetője
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Honebochi – Csont temető
» Faj: Görög-japán-egyiptomi istenek
» Falu temetője
» A falu temetője
» Város temetőjétől és a rét közti dombos rész

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
KÉPírók :: FORDULÓK :: 1. FORDULÓ :: FANTASY-
Ugrás: